|
Témaindító hozzászólás
|
2015.01.02. 21:08 - |
 |
[168-149] [148-129] [128-109] [108-89] [88-69] [68-49] [48-29] [28-9] [8-1]
 Elisabeth Agrieton
Kihúztam magam és lepleztem meglepetésem amiért meghajolt előttem. Sosem tartottunk igényt a trónra és nem is akartunk, nem vágytunk rá csak arra,hogy békén hagyjanak minket. Persze amikor kellett formalitás miatt megjelentünk és bátyám felesküdött a régi királyra és az újra is felakar. Végig pörgettem agyamon régen tanult dolgaimat,hogy rájöjjek milyen kapcsolat van közte és a király között,hogy ilyen jóban vannak de csak nem jutott eszembe így letettem róla. Ajánlata hallatán,hogy táncolna velem majdnem felnevettem de eltudtam fojtani egy apró mosolyba. - Rod Grancourt - kezdtem bele de láttam rajta,hogy zavarja rangja elmaradása. Igaz is, rangban felettem állt. - Rod Hrancourt Herceg, nem hiszem,hogy elmegyek - bár tudtam,hogy kötelességem lenne. Már csak mi maradtunk bátyámmal az Agrieton házból. - nem szeretem ezeket az eseményeket és táncát is vissza kell utasítanom annyi kérővel táncoltam már különböző eseményeken,hogy meguntam. Remélem nem veszi sértésnek szavaimat. - Mosolyogtam rá kedvesen. |
 Rod Grancourt
Meghajoltam elotte, bar eszrevettem, hogy nyiltan nem is, de rejtetten visszautasitotta a meghivast. Mint anglia egyik legnagyobb lordi csaladja, nem hajlando eljonni... ugy hallottam o az utolso noi kepviseloje a csaladnak. - koszonom kedvessegedet. Teged is szivesen latunk vendegeink koreben! - vegigmertem alacsony volt, eddig ahogy ult, nem is vettem eszre, hogy ennyire. Aranyos. Ahogy all, erot tukrozm megis az embernek kedve tamad megvedeni ot meg a szeltol is. Egy mosollyal haritottam el testem figyelmezteteset, hogy vonzonak talalom telt idomait. - Lady Agrieton, orommel vennem ha valoban ott lennel es tancolhatnek veled
|
Elisabeth Agrieton
Néztem a férfit aki Skócia hercegének nevezte magát, biztos eltudnám mondani egész családfáját de nem erőltettem meg magam,hogy visszagondoljak mit is tanultam régen Skóciáról és az ottani nemesi családról. Dadám biztos kiakadna miatta de már eléggé idősnek éreztem magam hozzá,hogy egyedül döntsek dolgaimról. Megint végig mértem és csak elgondolkoztam az üzenetről engem tökéletesen hidegen hagyott a király nősülése vagy minden egyéb dolga. Ám a jó modor azt diktálta,hogy menjünk el de én még is elgondolkoztam majd felálltam . - A bátyám minden bizonnyal ott lesz, add át köszönetünk a hercegnek- hangsúlyoztam a herceg szót hisz még nem volt király. Én nem mondtam,hogy megyek nem láttam értelmét nem igen élveztem az ilyen eseményeket és egyedül hagyni a völgyet is veszélyesnek éreztem. Senki nem tört hatalmunkra mégis féltem, és úgy éreztem mindig figyelnek minket. - Köszönöm fáradságodat, adok neked egy pihent lovat - egyik szolgálónk meg is hajolt és sietett az istállóba.
|
Rod Grancourt
Az őrök továbbra sem engedtek be, mint később kiderült, azért mert az egyik úr sem volt a várban. Remek... most addig itt fogok a kau előtt ácsorogni? Lovam türelmetlenül prüszkölt, de mikor meghallotta egy másik, majd több lovas patáját odafordult, ahogyan én is. Egy aprócska női testtel megáldott lány suhant el mellettem lovon. Már azt hittem nem is fog velem foglalkozni, mégis beengedtek. Ő fogadott engem, egészen királyi rendszert vezettek be maguknál. Ezen elmosolyodtam. - Roderick Grancourt vagyok, Skócia hercege. A királytól jövök a meghívással számodra és a bátyád számára, Nicholas Monfort herceg esküvőjére. - mndtam el a levél tartalmát. Végigmértem a fiatal úrnőt... Skóciába is eljutott családjuk története. |
Elisabeth Agrieton
Még elvágtattam egy tóhoz, sokat voltam itt főleg kiskoromban. Kicsit megpihentem leszálltam a díszes nyeregből és hagytam,hogy lovam békésen ihasson még én megmostam arcomat a hideg vízzel. Nedves kezemet a tarkómra tettem miközben apró sóhaj szökött ki torkomból. Jól esett , hogy végre távol vagyok kicsit a nyüzsgéstől, sőt a dajkámtól. Főleg tőle, néha az őrületbe kergetett.Tudtam mégis,hogy nem maradhatok itt ezért vissza ültem és gyors vágtában közeledtem a várunk felé. Lovaink patája hangosan koppant a felvonható híd alatt . Egy lovas állt a kapunk előtt. - Az úrnő vissza tért!- kiáltotta el magát az egyik őr és felvonták a rácsokat. Szó nélkül vágtattam el lovasaimmal az idegen előtt. Leszálltam a nyeregből és a kantárt az egyik lovásznak adtam.- Úrnőm, a király üzenetét hozta- szóltak nekem és a férfira néztek. - Szóljatok a bátyámnak!- mondtam unottan mire jelezték ,hogy nincs a várba. Mély levegőt vettem. - hozzátok a nagy terembe addig átöltözök!- adtam ki a parancsot és már siettem is lakrészembe. Felvettem egy úrihölgyhöz méltó ruhát, hajam rendbe tettem majd bementem én is az említett terembe és leülve a terem végén található 2 nagyszék egyikére. - Bocsássátok be! |
Rod Grancourt
A lovam csak úgy hullámzott alattam ahogyan megfeszített iramban vágtáztam vele az előttem tornyosuló várhoz. Örültem, hogy megengedték, hogy én hozzam el a levelet, melyben e vár urait meghívjuk az ünnepségre. Nem akartak elengedni, de nekem szükségem volt erre a szabadságra most, hogy lassan egy hete voltunk már itt, a királynál. Az épület gyorsan nőtt a szemem előtt, míg végül a kapuhoz értem. Lovammal fékeztem és megközelítettem a várat. -Roderick Grancourt vagyok és bebocsátást kérek! A király üzenetét hoztam! - kiáltottam, hogy hallják és beengedjenek engem. Lovam végre pihenhetett egy kicsit Verelytéezett a nyaka, szája szinte pépes volt a rátapadt nyálas ragacstól. Könnyedén ültem a nyeregben, ruháim is királyi származásomat tükrözték. |
Elisabeth Agrieton
Napjaim egyre unalmasabbak lettek de nem tehettem ellene semmit. Ritkán hagytam el Sárkányfog völgyet mert bátyám nem igen engedte de ebbe már kiskoromba beletörődtem. Dajkám mesélt a kérőkről akiket megkaphatnék de mind én mind bátyám nemet mondtunk nekik. Nem bírtam tovább bámulni őseim, felmenőim festett mását a falakon inkább kimentem és kíséretemmel ami őreimből állt most kimentem lovagolni. Gyönyörű idő volt, tökéletes hőmérséklet és a nap is sütött. A hatalmas mezőn nyugodtan vágtattam szürke kancámmal utánam meg katonáink , páncéljukon címerünkkel. Katonáink híresen ügyes harcosok voltak de mi nem adtuk oda őket senkinek háborúba. Megállítottam lovamat és néztem a tájat ami most lábam elé terült. Kastélyunk jóval kisebb volt a királyokétól de számunkra megfelelő és azért mégsem apró. Elmosolyodtam, hogy tudtam régen örülni neki,hogy ebbe a családba születtem. Régen, amikor még szüleim éltek. |
[168-149] [148-129] [128-109] [108-89] [88-69] [68-49] [48-29] [28-9] [8-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
